Megrendelői vélemények

„Tisztel Váradi Úr!

Bár a Nagy Mű elkészülte után írt drótpostámban sem fukarkodtam a dicsérettel,  remélem, most még tetézni fogom (már nem emlékszem, mit írtam).
Tehát:
A veszprémi Magic-Therm Kft, Váradi Zoltán értő irányítása alatt olyan  minőségű munkát végzett, melyhez hasonlóval húszegynéhány éves nyugati tartózkodásom alatt sem találkoztam. Egy Viessman Vitodens zárt égésterű kombi gázkazánt installáltak egy szép, de régi – pl alkalmatlanul szűk  kéményű – nyaralóban.  Ehhez különböző szakmunkák  – gáz-vízszerelés, elektromos szerelés, két kémény kiépítése a padláson tetőablakkal, kőművesmunka – pontos összehangolása volt szükséges. A munkák elsőrangú minőségűek és gyorsak, a szakemberek ráadásul udvariasak és átlagon felüli intelligenciájúak voltak.
Pontosan annyi időbe és valamivel kevesebb pénzbe került, mint amennyit Váradi úr előre megadott. Külön megemlítem a tökéletes dokumentációt, benne az összes szükséges, nehezen beszerezhető engedéllyel.

Tóth Árpád László, Budapest”

 

„Korábban nem ismertem, a  fővállalkozóm ajánlotta Váradi Zoltánt és csapatát  a családi házam víz-, gáz-, fűtés szerelésére. Mindent a szerződésnek és megbeszéléseknek megfelelően, tökéletes minőségben végeztek el, ezért máskor is velük dolgoztatnék.

Láng László, Balatonalmádi”

 

„Már több mint tíz éve amikor először dolgozott a társaság nálunk, és azóta is több alkalommal volt szükség a szakértelmükre, de fel sem merült, hogy mást hívjunk. Minden esetben gyorsan, precízen, nagy szakértelemmel végezték el a feladatokat.

Kosztola János, Csopak”

 

„A Váradi testvérpárral (MAGIC-THERM KFT)  ismerős révén vettem fel a kapcsolatot, ahol már az elvégzett munka alapján  csak pozitív vélemény  volt úgy emberi, mint szakmai tekintetben.

Nem csalódtam fűtés korszerűsítésre és komplett kazán cserére került sor, továbbá kisebb nagyobb vízszerelési munkálatokat is végeztek már nálam.

Összefoglalóan úgy tudom jellemezni , hogy egy  korrekt, segítőkész csapat, javaslatuk a kivitelezésre  szakmailag teljes mértékben alátámasztott, korszerű felszereltséggel  gyors- , precíz-, tiszta munkavégzés.  Kapcsolattartás a Csapattal zökkenőmentes, visszajelzés, visszahívás soha nem marad el. A jövőben is csak ebben a Csapatban bízok és mindenkinek ajánlom, ha korrekt és kifogástalan munka elvégzését szeretnék.

8200 Veszprém, Hoffmann Lászlóné”

 

„Lakásfelújításaink során víz-gáz-fűtés területen mindig biztos pont számunkra  Váradi Zoli és csapata!
Szakszerű tervezés; gondos, precíz munkavégzés és magas szintű kivitelezés jellemző rájuk.
Ha az élet úgy hozza a következő ingatlanunkban is ők lesznek a kivitelezők!

Nyugodt szívvel ajánlom őket!    N. Krisztián , Veszprém „

 

„Húsz éve már, hogy többszintes balatoni üdülőnk felújításánál a víz, gáz, fűtési rendszer teljes cseréjének kivitelezését kitűnő minőségben elvégezték. A rendszerek azóta is jól működnek. A téliesítést és a tavaszi feltöltést  minden évben gondosan elvégzik, beleértve az elhasználódott alkatrészek cseréjét is. Így nyugodtak lehetünk az üdülési szezon után, mert a ház épületgépészete rendben van és tavasszal egy működőképes nyaraló vár. Munkájukkal, megbízhatóságukkal teljes mértékben elégedettek vagyunk és a jövőben is számítunk rá.

Üdvözlettel: Habozy László, Szeged”

 

 

„Új kivitelezés, korszerűsítés, javítás, szervizelés? Forduljanak bizalommal ehhez a céghez! Nálunk a fűtés korszerűsítésére került sor. Kaotikus állapotokat kellett megszüntetni, amit ők magas színvonalon megoldottak a tervezéstől az engedélyeztetésen át, a kivitelezésig, figyelembe véve az állandóan változó előírásokat .Segítettek a felhasznált termékek kiválasztásában alkalmazkodva a helyi sajátosságokhoz. Évek óta hibátlanul működik minden, mivel az időszakos ellenőrzéseket is ők végzik. Megbízható, pontos, kulturált munkát végeztek. Egy igazi XXI. századi cég. Ha biztonságban akarják tudni lakásuk gépészetét, akkor őket kell választani.

Vesztergom János Veszprém „

 

“Pályázat keretén belül végrehajtott átalakítás során a tervezéstől, a kivitelezésig korrekt, pontos, körültekintő munkát kaptam. A megrendelt munkában a szakértői feladatok, a hatósági engedélyek intézése, a pályázati dokumentáció elkészítése egyaránt benne voltak. A megbeszélt határidőre minden elkészült a pontos szervezésnek köszönhetően. Így a pályázat is sikeres volt. Vigvári Gyula Veszprém

Üdvözlettel   Vigvári Gyula”

 

„Kedves Zoltán!

Szívesen teszek eleget a kérésének, mert bár a generálkivitelezőnk választotta a maguk cégét és nem mi, maximálisan elégedettek vagyunk a munkájukkal, bár mindenki Önökhöz  hasonlóan végezte volna a munkáját az építkezésünkön!

Elégedettségünk oka részletesebben:

Szakértelem, precizitás, korrektség, rugalmasság jellemezte a munkájukat.Mindez már a kezdetektől, a munka felmérésekor és az árajánlat készítésekor is érezhető volt. Bár a vállalási árat először kissé sokallottuk, bőven kárpótolt bennünket a későbbiekben a maximális megbízhatóság. Fontos az is, hogy a vállalási ár érvényes maradt az építkezés befejezéséig, kizárólag a kérésünkre  ténylegesen elvégzett többletmunka (főként anyagktg) költségeivel emelkedett.

A munkát pontos dokumentációval kísérték, olyannyira, hogy még utólag , jóval  a befejezés után is kaphattunk információkat fotókkal, pl. a víz-, fűtéscsövek elhelyezkedéséről. Az már csak hab a tortán, hogy a cégvezető minden részletre emlékezik is, ami túl a jó memóriáján egyben azt is jelenti, hogy mindvégig személyesen kézben tartotta és ténylegesen irányította a munkafolyamatot.

Jó szívvel ajánlom a munkájukat, és magam is csak őket fogom keresni a jövőben szükség esetén.

Dr. Hollósvölgyiné Takács Judit. Balatonalmádi „

 

“A MAGIC-THERM Kft-t először egy generál kivitelező “hozta magával”, aminek örültem, mert a korábbi fűtés szerelővel elégedetlen voltam. A MAGIC-THERM által elvégzett munka minősége kiváló volt, amivel meggyőztek arról, hogy érdemes velük máskor is dolgoztatni. Azóta is minden ilyen jellegű munkát a MAGIC-THERM-el végeztetek, sőt már ajánlottam is őket ismerőseimnek. A cég munkatársai pontosak, precízek és ami nagyon fontos, hogy a problémákat részletesen meg lehet velük beszélni, sőt tanácsot is szívesen adnak. Ráadásul kisebb munkát is hajlandóak voltak elvégezni, amire más cégek általában azt szokták mondani, hogy ezért nem éri meg nekik kiszállni. Az elvégzett munkák teljes körű adminisztrációját is vállalják a hatóságok felé, ami külön öröm annak, aki nem szeret a hivatalokba szaladgálni.” Csertán György, Veszprém

 

 

„Nekem szerencsém volt, mert egy jó barát ajánlotta megbízható szakemberként Váradi Zoltánt és munkatársait. Aki ilyen barát híján az interneten keresgél, ismeretlen jó barátként fogadja el az én ajánlásomat 🙂 . Nehéz helyzetben ugyanúgy kisegítettek, mint amikor csupán egy hétköznapi hibát kellett elhárítani. Pontosan érkeztek, precízen dolgoztak, elláttak jótanácsokkal és mindezt korrekt áron tették. Nagy kincs ez mostanában, keressék őket bizalommal!    S.Bonnyai Eszter, Veszprém”

 

 

„Váradi Zoltán tulajdonos és csapat munkájának értékelése,

Most,2020/21 télen,amikor a 4-ik télen élvezem a családi házamban a meleget,olyan távolinak tűnik a kezdet.Mert olyan az ember,hogy a jó szinte természetes,magától értetődő.

Megjegyezném,hogy a Wiesmannra gondolva ,ami kazánt naponta megsimogatok,a lelkem is melegszik,attól a komforttól amit ad és hiba nélküli munkától ,amit a VÁRADI CSAPAT végzett.

Csak ajánlani tudom őket.Szakmailag,emberileg összeforrt csapat,mindenki a legjobb tudása szerint dolgozik benne.

A történet 2017-ben kezdődött,amikor  családi ház tulajdonos lettem. A házban egy szobában volt 2 KONVEKTOR ,a többi helyiségben olajkályhák és cserépkályhák. A ház belső víz és szennyvíz hálózata 1968-ban volt felújítva.

A családi ház amúgy több mint 80 éves.

Az 1 szoba éves fűtési és melegvíz /gázpalackos/,főzés /gázpalack/ kb. 300.000 Ft volt évente.

2017 elején megállapodtunk a 2017.június 1-i kezdésben,és 2017.július.13.-án *kulcsra* készre kaptam

az elvégzett munkát. Ebben minden benne volt.A szükséges engedélyek

gáz,kéményseprők,önkormányzat,stb./

A régi családi ház okozott problémákat ,a konkrét munka

során,de ezt egyeztetéssel mindig megoldottuk.

Ami kiépült:

  • 8 helyiség hálózata
  • 13 radiátor
  • Új kémény kiépítése
  • Wiesmann kazán Kondenzációs ,digitális,Vitodens 100
  • Mobil Telefonos irányítással
  • A teljes belső víz és csatorna vezetékek teljes cseréje.
  • RAVAK zuhanyzókabin,a teljes tartozékokkal

Minderre 3 év garanciát kaptam,éves felülvizsgálattal.

A vizsgálaton kívül és a 3 téli elindítása, minden korrekten és rendeltetésszerűen működik.

Ez vonatkozik a2020/21 tél eddigi időszakára.

Költségek természetesen több millió forint ,de ütemezve,a beépítés arányában számlázva .Az anyagok a piacon elérhető legjobbak lettek beépítve .

K.Ferenc,Balatonalmádi”

 

 

„Több mint 10 éves munkakapcsolat után mondhatjuk, hogy rendkívül pontos, megbízható , kiváló minőségű munkát végző rugalmas szakembereknek ismertük meg a vállalkozás tagjait. A jövőben is számítunk korszerű tudásukra.

Dr. Horváth Bernadett Hévíz”

 

 

„A Magic-Therm szakemberei szerelték fel a házamra a napkollektort és cserélték le a régi gázkazánt új, kondenzációs kazánra. Mindkét alkalommal pontosan a megbeszélt időben és időtartamban végezték el a munkát, az előre megállapodott díjazásárt. Nem dolgoztak olcsón, de az áraik korrektek voltak azért a magas minőségű, a legkorszerűbb technikákat alkalmazó munkáért, amit végeztek. A főnök, Váradi Zoltán úr minden munkafázist előre precízen egyeztetett velem és hasznos tanácsokkal látott el, hogy könnyen eligazodjam az építési/energetikai/katasztrófavédelmi hatósági útvesztőben. Munkatársai nemcsak jól, de szépen is dolgoztak, a vezetékeket esztétikusan építették be. Ügyeltek az apró részletekre is, mindent gondosan elrendeztek, és igyekeztek a jövőbeli esetleges javítási munkákat is megkönnyítendő módon elhelyezni a szerelvényeket. Munka közben nem fogyasztottak alkoholt, mindig betartották a munkásvédelmi szabályokat, pl. csak biztosítással jártak a tetőn. Hulladékot nem hagytak a munkaterületen a szerelés végeztével, alaposan feltakarítottak maguk után. Hozzáértő, profi alvállalkozókkal dolgoztak, akik komoly referenciákkal rendelkeztek, és minden elérhetőségüket megadták arra az esetre, ha valami gond adódna a jövőben.

Dallos András, Balatonalmádi „

 

„Szakértelem – megbízhatóság – pontosság – korrekt hozzáállás jellemzi a céget.

Víz, gáz ügyben hét éve kizárólag e vállalkozáshoz fordulok. Hogy miért?

Mert a vállalkozás vezetőjének minden megnyilatkozásából süt a szakmai hozzáértés és tapasztalat, emellett fejben tartja, sőt szívén viseli valamennyi ügyfele ügyes-bajos dolgát. Olyan vállalkozó, akitől a vállalt határidőben érkezik szakmailag megalapozott, korrekt árajánlat, a munka végeztével a hiánytalanul összerakott dokumentáció. Olyan ember, akit a problémámmal keresek, mindig visszahív és segít annak megoldásában.

Mert a vállalkozás állandó, megbízható, felkészült szakembergárdával dolgozik, akik a munkavégzés napján a megadott időpontban pontosan megérkeznek és a munkát határidőben, precízen elvégzik. Udvarias, készséges, segítőkész, megbízható, emberek.

  1. Nagylaki Csilla Balatonalmádi”

 

 

“Szakmailag nagyon felkészült cég, minőségi anyagokkal dolgoznak, rugalmasak, munkájuk pontos, precíz, határidőket mindig betartották. Az esetlegesen felmerülő külön kérésekre azonnal reagáltak. Csak ajánlani tudom Őket.

 

Üdvözlettel,  Basa Zsolt,Veszprém”